• A zene hónapja

        • Iskolánkban 2018 áprilisában tartottuk a zene hónapját. Változatos programokat kínáltunk a gyerekeknek, melyeken keresztül közelebb kerülhettek a zene színes világához. 

          A rendezvényt az iskolánk tanulóiból álló énekkar nyitotta meg, majd egy előadáson vettek részt a gyerekek. Korpás Réka és Misák Bence mutatta be hogyan alakult ki a zene - kobozzal és fuvolával kísérve az előadott népdalokat. 

          Április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából összekapcsoltuk a verseket a zenével. A Kicsi Hang verséneklő együttes jött el hozzánk, hogy koncertjükkel remek hangulatot varázsoljanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

          A második héten a zenés-táncos nagyszünet tette színesebbé az iskola életét. A gyerekek kedvenc dalaikra táncolhattak az iskola folyosóján. 

          Fontosnak tartjuk népünk hagyományainak ápolását, ezért a hangszerbemutatóval összekötött táncház sem maradhatott ki a programból.

          A legtöbb tanulót megmozgató esemény a Népek zenéje volt, amelyen egyes nemzetek zenéjét mutatták be egymásnak a gyerekek. A program különlegessége többek között az volt, hogy a felső tagozatos osztályok egy-egy alsó tagozatos osztállyal párosítva készítették el a műsorukat. A gyerekek és osztályfőnökeik nagy lelkesedéssel készültek erre a programra. Felcsendültek egyiptomi és spanyol dallamok, ismert olasz slágerek, magyar és szlovák népdalok, de láthattunk orosz, afrikai és görög táncokat is.

          Április utolsó hetében tehetséges tanulóink mutatkoztak be. A nagyszünetekben az iskola folyosóján adták elő rövid koncertjeiket zongorán, gitáron, tekerőlanton, furulyán vagy csak egyszerűen a saját hangjukon.

          Iskolánkba látogatott Forgács Attila slammer, aki a rap és hip-hop zenei műfajok kialakulásáról tartott előadást a 7-8-9. évfolyamok részére. 

          A rendezvény záróakkordjaként fellépett az iskola pedagógusaiból álló énekkar, mely a MUAI történetében először jött létre, két dallal szórakoztatva a gyerekeket – nem kis sikert aratva. A zene hónapját egy nagy, közös énekléssel zártuk, amelybe bekapcsolódott minden tanuló, és természetesen a pedagógusok is. A hangszeres kíséretet pedig a csak erre az alkalomra összeálló, megismételhetetlen szülői zenekar biztosította, melynek tagjai Matyi Margaréta, Farkas Attila, Pikler Attila és Szabó Gábor voltak.

          A rendezvény egész ideje alatt kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a gyerekek zenei témájú alkotásaiból az egyes épületek folyosóján illetve az osztályokban.