Magyar nyelv

        • Bendegúz nyelvÉSZ anyanyelvi verseny

        • „Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.” (Lőrincze Lajos)

          A fenti idézet hűen tükrözi mindazt, amit a Bendegúz nyelvÉSZ anyanyelvi verseny jelent tanítványaink számára. Népszerű vetélkedő ez tanulóknak, pedagógusoknak egyaránt. A magyar nyelv szépségét, játékosságát, gazdag szókincsét, nyelvtani rendszerét fedezhetjük fel a feladatokon keresztül. A feladványok elgondolkodtatóak, odafigyelést igényelnek, s évről évre nehezednek, a versenyzők pedig évről évre felkészültebben látnak a feladatok megoldásához.

          A verseny első megmérettetése az iskolai forduló, melyen a maximális 24-ből legalább 12 pontot kell gyűjteni a versenyzőnek a továbbjutáshoz. A következő, regionális fordulót Párkányban rendezik. Itt válik szorossá a küzdelem, mivel évfolyamonként csupán az első helyezett jut tovább a szegedi országos döntőbe, ahol magyarországi és határon túli iskolák legjobb nyelvészei mérik össze tudásukat. Szegedre eljutni már önmagában is nagy élmény és jutalom. Nem ritka ebben a fordulóban, hogy csak a maximális pontszám megszerzése jelent győzelmet egy-egy évfolyamban.

          S hogy azért vagyunk-e kimagaslóan eredményesek ebben a versenyben, mert szorgalmasan „ismergetjük, tanuljuk” anyanyelvünket, vagy azért oldunk meg egyre több nyelvi feladatot, hogy sikeresek legyünk, nem tudjuk eldönteni. Tény, hogy szeretjük ezt a versenyt, s az elért eredményeinkre büszkék lehetünk.

          Büszkék vagyunk azokra a jelenlegi s egykori tanulóinkra, akik Szegeden, a verseny Kárpát-medencei döntőjében képviselték iskolánkat!

           

          Eredmények:

          2025 Bakai Mátyás Ferenc, Puskás Zsófia, Németh Gergő, Csenger Anna
          2024 Bakai Mátyás Ferenc, Puskás Zsófia, Matus Réka, Csenger Anna
          2023  Keszegh Tamás, Bakai Mátyás Ferenc, Horváth Dóra
          2019 Matusek Dorina, Baráth Anna, Károlyi Zsófia
          2018 Szabó András, Zink Dóra, Mészáros Ádám, Bakoš Orsolya Virág
          2017  Pikler Mátyás, Keserű Borbála
          2016   Vörös Bence, Téglás Panna
          2015 Vörös Bence, Keserű Borbála, Szakáll Lili
          2014    Keserű Borbála, Szakáll Lili
          2013  Keserű Borbála, Mézes Júlia
          2012   Öhlsläger Tamás, Szakáll Lili, Keserű Borbála
          2011   Vasi Márk, Kálosi Zsófia
          2010     Csicsó Virág, Vas Zsuzsanna, Koncz Krisztina
          2009    Koncz Krisztina, Kocsis Csaba (nem vett részt)
          2008  Csenger Géza, Koncz Krisztina, Park Choong Eun
          2007 Koncz Krisztina
          2006 Paluska Flóra
          2005 Kukel Zsolt, Vas Kata, Valent Klaudia, Škoda Máté
          2004  Vas Kata, Motyl Angelika
          2003    Valent Klaudia

                        

          Eredmények: 
           
          2024/2025
           
          A megyei forduló eredményei:
               
          Bakai Mátyás F. 5.a 1.hely
          Puskás Zsófia 6.b 1.hely
          Németh Gergő 7.b 1.hely
          Csenger Anna 8.b 1.hely
          Fördős Bálint 5.b 2.hely
          Matus Réka 7.b 2.hely
          Horváth Dóra 8.b 2.hely
          Fördős Máté 7.a 4.hely
          Vajkai Eyram Sophia 8.b 5.hely
          Jenei Tamás 5.b 6.hely
          Vajlik Sofia 8.b 6.hely
          Pšenák Ádám 5.b 9.hely
          Búzás Sára 8.b 14.hely
          Krásna Natália 8.b 15.hely
               
          2023/2024  
             
          A megyei forduló eredményei:  
           
          Puskás Zsófia   5.b 1. hely
          Csenger Anna   7.b  1. hely
          Matus Réka  6.b 2. hely
          Vajkai Eyram Sophia 7.b 3. hely
          Tóth Péter  6.b  4. hely
          Szabó Dorina   6.c  5. hely
          Fördős Máté  6.a 8. hely
          Vajlik Sofia   7.b  8. hely
               
          2022/2023    
               
          A megyei forduló eredményei:    
               
          Horváth Dóra    6.b  1. helyezés
          Balla Máté     5.c 6. helyezés
          Matus Réka  5.b  2. helyezés
          Szabó Dániel   6.b 2. hely
          Lajos Laura    8.b  4. hely
          Csenger Anna  6.b  5. hely
          Németh Gergő  5.b eredményes megoldó
          Tóth Péter   5.b eredményes megoldó
          Búzás Sára   6.b eredményes megoldó
          Vajkai Eyram Sophia 6.b eredményes megoldó
          Gergely Noémi   8.b eredményes megoldó
               
          Országos forduló eredménye:    
               
          Horváth Dóra  6.b   5. hely
               
          2021/2022    
               
          A megyei forduló eredményei:    
               
          Horváth Dóra    5.b   1. hely
          Beke Tamás   6.b 1. hely
          Németh Zsófi    8.b  1. hely
          Szlatki Áron    8.b   1. hely
          Schiller Balázs    7.b  5. hely
          Beke Dóra          7.b  8. hely
          Krásna Natália     5.b   10. hely
          Vasas Réka  8.b  13. hely
          Pint János    6.b  18. hely
          Csenger Anna  5.b  20.hely
               
          Országos forduló eredményei:    
               
          Németh Zsófi    8.b   1. hely
          Szlatki Áron    8.b  1. hely
          Horváth Dóra   5.b    19. hely
          Beke Tamás   6.b   24. hely

           

           

           

    • Kontakty

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským – Alapiskola, Ul. práce 24, Komárno - Komárom
      • +421 35 7700277
      • Ul. práce 24, 945 01 Komárno
        945 01 Komárno
        Slovakia
      • PaedDr. Pálinkáš Mária
      • info@zsknprace.iedu.sk
        faktury@zsknprace.iedu.sk
        zastupca@zsknprace.iedu.sk
    • Prihlásenie