• Technika

          • Versenyek

          • Technika Olimpia

             

            Ez egy országos verseny a szerelni – bütykölni vágyó tanulóknak. Az olimpiák egyik legfiatalabbja, ami az új oktatási programban bevezetett műszaki nevelés tantárgyra épül. A verseny 2 részből tevődik össze: elméleti tesztfeladat, valamint gyakorlati munka - ami mindig megadott tervrajz alapján elkészítendő tárgyat jelent, akár fából, papírból, fémből, de volt már plexiből is.

            Tanulóink nagy örömmel kapcsolódnak be ebbe a versenybe. Iskolánk saját hatáskörben próbálja kiküszöbölni azt az országosan elkövetett hibát, miszerint úgy tegyük széles körben vonzóvá a műszaki pályát, a mesterségek tanulását, hogy a megmérettetéseken spórolási okokra hivatkozva csupán iskolánként egy-egy tanuló vehet részt a megmérettetésen.

            A Műszaki Szakközépiskolával évek óta szorosan együttműködve iskolánk érdeklődő tanulói nagy számban tehetik próbára ügyességüket. A Technika Olimpia iskolai fordulóját a szakközépiskola asztalos és fémmegmunkáló műhelyeiben rendezhetjük meg.

             

            2022/2023

             

            Technika Olimpia kerületi forduló (2023. febr. 7. - Nagytapolcsány)

             
            - elméleti rész és gyakorlati rész 
             

            B kategória: 7 versenyző / 7 eredményes

            4.hely                                    

              Zeman Máté  7.c
            3.legjobb tesztet írt, properreles kishajót készített 
               

            Technika Olimpia járási forduló (2022. november 24.)

            - elméleti rész és gyakorlati rész
             

            B kategória: 12 versenyző / 8 eredményes

             
            1.hely Zeman Máté  7.c
             

            A kategória: 15 páros / 11 eredményes

             
            6.hely              Kemény Attila 8.a, Podlupszki Máté 9.b
             

            Gratulálunk az eredményes versenyzőknek!

            A kerületi fordulón Zeman Máté képviselheti majd járásunkat. Sok sikert kívánunk!

             

            Technika Olimpia iskolai forduló (2022. október 11., 14.)

            Köszönjük a Műszaki Szakközépiskola támogatását!

            október 11. - elméleti rész, október 14. - gyakorlati rész – asztalosműhely

             
             

            B kategória:

            1.hely Zeman Máté 7.c  
             

            A kategória:

            1.hely Kemény Attila 8.a
            2.hely Podlupszki Máté 9.b
            3.hely Szabó András 9.b
            4.hely Méhes Mátyás Béla 9.b
            5.hely Trenčík Patrik 9.c
            6.hely Nyers Balázs 9.b
            7.hely Kacz Mátyás 9.c
             

            Gratulálunk az eredményes mogoldóknak!

            A járási fordulón Zeman Máté, Kemény Attila, Podlupszki Máté képviselheti majd iskolánkat. Sok sikert kívánunk!

             
            2021/2022 
             
            Technika Olimpia járási forduló (2021. november 25.)
             
            B kategória: versenyzett 9 tanuló/8 eredményes
             
            3.hely Kemény Attila 
             
            A kategória: versenyzett 15 páros/3 eredményes
             
            15.hely Szabó András és Katona István Vajk
             

            Gratulálunk a résztvevőknek!

             
            Technika Olimpia iskolai forduló (október 8. - elméleti rész – online teszt)
             
            A kategória
             
            1.hely  Szabó András eredményes megoldó
            2.hely  Katona István Vajk eredményes megoldó
            3.hely  Méhes Mátyás Béla eredményes megoldó
            4.hely  Podlupszki Máté eredményes megoldó
                 
            B kategória
             
            1.hely  Kemény Attila eredményes megoldó
             
            Gratulálunk a résztvevőknek!
             

            Technika Olimpia járási forduló (tervezett időpontja: 2021. november 25.) 

            a versenyen az iskolai forduló nyertesei indulhatnak majd:

                 
            A kategória Szabó András és Katona István Vajk  
             
            B kategória Kemény Attila  
             

            Sok sikert a versenyhez!